„Minden adottsága megvan a CODE-nak ahhoz, hogy egy vibráló közösségi hely legyen.” – Interjú Zádor Tamással

A CODE technológiai hátterének kiépítésében és a nyitótartalmak létrejöttében már a kezdetektől fontos szerepet játszik Zádor Tamás, a Kiégő Izzók formáció vezetője. A digitális alkotásokkal foglalkozó képzőművész szerint a CODE-ban rengeteg potenciál rejlik és nem csak szórakoztató intézményként, hanem fontos edukációs színtérként is megállja majd a helyét. Többek között erről, digitális alkotóművészetről és annak térnyeréséről beszélgettünk.

Kezdjük egy kicsit messzebbről a beszélgetést. Mi kell ahhoz, hogy valaki digitális művészettel foglalkozzon?

Egyrészt van egy olyan út, hogy valaki otthon leül, és elkezd valamit csinálni és aztán abból lesz valami. A másik út pedig az, hogy őszintén érdekli ez a dolog, és elkezd utánajárni, autodidakta módon megtanulja a dolgokat, vagy pedig elmegy egy kurzusra. Amikor digitális művészetről beszélünk, akkor sok mindenről beszélünk egyszerre. Van a technika, technológia és a művészet, mint kifejeződési módszertan. A digitális művészet semmiben sem más, mint például a festészet, azt is meg lehet autodidakta módon tanulni. Ebben benne van, hogy technikailag jó lesz a végeredmény, de nincs semmi plusz benne, nem érdekes a mondanivaló. Ugyanúgy a digitális művészeteknél lehet, hogy valaki technikailag nagyon szuperül felfejleszti magát, akár autodidakta módon, akár egy kurzussal kapcsolatban, de mondjuk a mondandója vagy a tartalma nem annyira érdekes. Ez előbb-utóbb kiderül. Egyébként erről szakmán belül mindenki másként gondolkodik, nagy az eltérés, hogy ki mit tekint művészetnek. Én ebben a tekintetben megengedőbben gondolkozom, én azt gondolom, hogy minden, ami jó, ami ad valamit a nézőnek, az szerintem belefér a művészet kategóriába.

Te hogyan kezdtél el ezzel foglalkozni?

Én elkezdtem magamtól csinálgatni valamit és aztán elmentem iskolába. Engem fiatalkoromban értek mindenféle hatások a partikultúrán keresztül. A gimnáziumban pont úgy jött ki a lépés, hogy tudtunk csinálni egy partit, és kitaláltuk a barátommal, hogy fotózzunk diára, szerezzünk filmvetítőket otthonról, rakjunk össze valami különlegeset. Kölcsönkértük a szupernyolcas vetítőket, a rajzteremből az állókép vetítőket, és csináltunk egy partit az iskola pincéjében. Itt már nekem nagyon bekattant, hogy ez így jó. Nyilván voltak előképek, tehát az ötlet maga, hogy diát és filmet vetítsünk, az a budapesti, meg egyéb külföldi utak során látott partik vizuáljából jöttek. Ezután elkezdtünk fotózni, elkezdtünk videóval foglalkozni, elkezdtük megismerni a technikát, és aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez annyira érdekel, hogy ezzel akarok foglalkozni, és jelentkeztem a Képzőre, ahova végül felvettek és elvégeztem. Tehát van képzőművész végzettségem, de a technika, a technológia az nem az egyetemről jön, hanem azt együtt fedeztük fel.

Akkor itt már megszületett a Kiégő Izzók.

Igen. Végül aztán az operától, a színházig, táncművészetig, céges rendezvényekig mindenhova eljutottunk, vagy eljutunk. Közben, ami talán érdekes, hogy mi mindig is csapatban dolgoztunk. Hogy épp hány ember dolgozik nálunk egyszerre együtt, az projektfüggő. Van egy törzsgárdánk, de vannak külsősök is, animátorok, zenészek, táncosok, rendezők, filmesek.

Mi az, ami titeket inspirál, amikor dolgoztok?

Mi alapvetően a térből szoktunk kiindulni, a térrel foglalkozunk, és próbálunk mindig belevinni valamiféle narratívát. A munkáinkat én alapvetően történetmesélésnek tekintem. Ami itt a CODE-ban van, az egy elég explicit történetmesélés, de általában, ha dolgozunk, akkor vagy valami irodalmi mű vagy zene vagy előadás az inspirációs elem. Szerintem ez ennek az egésznek a sajátossága, hogy ez egy olyan audiovizuális művészeti ág, ahol a zene és a kép mindenképp hat egymásra. Alapvetően a figuralitást preferáljuk, és szeretünk például fotókkal dolgozni, de pont attól izgalmas az egész, hogy mindig más. Tehát, hogy egyik nap egy spoken-world eseménnyel dolgozunk slammerekkel, másik nap egy operaelőadáson dolgozunk, harmadik nap szépirodalom van, negyedik nap meg egy képzőművész kér fel, hogy reflektáljunk az alkotására.

Rátérve a CODE-ra, ahol az utóbbi hónapokban dolgoztatok: ti hogyan látjátok ennek az intézménynek a szerepét a szakmában? Hogyan kapcsolódik be a vérkeringésbe veszprémi helyszínként?

Ez egy nagyon összetett dolog. Kezdem az elején: szerintem fantasztikusan jó dolog, hogy van a CODE, hiánypótló, és én kifejezetten örülök, hogy nem Budapesten van. Kis túlzással egy órára vagyunk Budapesttől, nagyon egyszerű idejutni és Veszprém jó hely, én nagyon megszerettem az EKF program alatt. Ez most egy személyes látásmód, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy Veszprém nem egy nagy távolság, és fontos, hogy ne minden Budapesten legyen. Így nem egy ilyen nagy zajban van, sokkal nagyobb fókuszt kap, sokkal kevesebb hűhó kell hozzá, hogy ez a dolog kitűnjön, nem úgy, mint Budapesten, ahol minden hangos és harsány. Mi azért is szálltunk be a CODE-dal való munkába, mert azt gondoljuk, hogy ez nagyon fontos. Elképesztő pörgés van ebben a szcénában nemzetközileg, de mindenki fuldokol a technológiai giccstől, amibe nagyon könnyű belecsúszni, mert nagyon hamar magával ragadja nyilván a közönséget. Az, hogy valódi kulturális értékek és valódi művészeti produktumok jöjjenek létre, az egy nagyon fontos része annak, hogy ez egy intézményként működjön. Ráadásul ott van az edukáció is, ami ehhez nagyban hozzájárulhat. Rengeteg potenciál van ebben a helyben és nem csak annyi, hogy valaki idejön, hogy hú, ez milyen szórakoztató, hogy beülök és nézem a csillagokat magam körül, meg a különböző formákat, amik így ide-oda cikáznak, hanem hogy igazából itt valamilyen formában oktatás is zajlik. 

Hogyan kapcsolódik ehhez a szellemiséghez a nyitótartalom?

Az egy nagyon erős állásfoglalás, hogy a CODE olyan tartalommal indul el, amit ma élő, hazai kortárs művészek készítettek, kifejezetten ebbe a térbe, a Hexagonba megálmodva. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy bátorság a CODE részéről ez a lépés, de szerintem ez meghálálja magát, mivel ez egy olyan felütés, ami megmutatja, mi az irány, miért is jött létre ez az egész. Azt gondolom, hogy a Stúdió, a Hexagon, a lenti installációs tér, az egész együtt egy szuperül megágyazott, technológiailag befogadóképes hely, amit nyilván nagyon sok munkával meg kell tölteni élettel, de szerintem van rá igény, és lesz rá igény. Nagyon sok mindent lehet tanulni egymástól, külföldi vendégművészektől, hazai vendégművészektől, alkotóktól, egyetem, gyerektől, felnőttől, diáktól, akik majd belépnek a CODE-ba.

A CODE nyitótartalmának címe BABEL és Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című novellája alapján született meg, ami egy képzeletbeli könyvtárról szól, amelyben megtalálható minden tudás, érzés és eddig meg nem válaszolt kérdés is. Hogyan kell elképzelni ezeknek a tartalmaknak az elkészítési folyamatát?

Az mindenképp meghatározta az alkotást, hogy egy különleges, hatszögletű térről van szó. Van nagyon sok immerzív tér, ezeknek többsége általában hatalmas méretű, hasábtömbök, téglatestek, amikben van valami osztás, vagy nincs osztás, de általában dobozszerűek. Nagyon sok esetben az alkotások, főleg az utazóalkotások úgy készülnek, hogy lesz belőlük egy tapéta, és akkor azt a tapétát kis ráfordítással, vagy kevésbé igényesen átszabják máshova és így megy intézményről intézményre. A BABEL abszolút ide készült, erre a geometriára, erre a méretre, erre a térre, és ha ezt át kell rakjuk egy másik térre, akkor azt újra kell generálni, valamelyik szintjén az alkotói folyamatokat újra kell csinálni, mivel a tartalom maga is egy hexagonból indul ki. Nagyon különleges konstelláció ez a hat művész, hat oldal, hatszög. Érdekes kreatív folyamat egyébként, hogy hogyan alakult ki ez a Bábel téma. A legelején megállapodtunk, hogy a hat alkotó lazán kapcsolódik hozzá, így kerestünk valamit, ami összefogja az egészet, és akkor elkezdtek záporozni a gondolatok.

Szerinted miben tudja támogatni a CODE az alkotókat?

Szerintem azért nagyon inspiráló a CODE, mert ez egy olyan befogadó hely, ami nem csak a régióban nincs, hanem az országban sem. Van egy kreatív stúdió előkészítve, ami várja az alkotókat, ahol elképesztő minőségben tudnak közösen, kreatívan dolgozni, van tér, lehetőség együttműködni, van tér és lehetőség megmutatni a munkákat. Az a méret és az a technológia és technika, ami itt megtalálható és az alkotók rendelkezésére áll, az egyáltalán nem evidens. A CODE tervezésekor nagyon figyeltünk arra, hogy olyan technológiákat és olyan eszközöket rakjunk be, amik nyilván anyagi lehetőségekhez képest, de a lehető legkurrensebbek és időtállóak. Ez nagyon nehéz ebben a műfajban, mert holnapután már elavult lesz a videokártya, meg elavult lesz a szenzor, meg elavult lesz a projektor, de azért mégis olyan technológiákat próbáltunk itt használni, ami minél tovább kitolja ezt a lehetőséget. Képminőségben és hangminőségben is egy olyan rendszer van itt, ami nincs máshol az országban. Nekünk megtiszteltetés itt dolgozni és azt gondolom, hogy másnak is az lesz.