Csontváry - A fotonok nyelvén - Interjú Rieder Gáborral

Hogyan adható vissza Csontváry lenyűgöző életműve egy teljesen új médium segítségével? Miért épp „a fotonok nyelvén” mesél a CODE immerzív kiállítása a híres festőről? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Rieder Gábor művészettörténésszel, aki a Csontváry – A fotonok nyelvén című immerzív kiállítás elméleti hátterét biztosította.

A kiállítás címe „Csontváry - A fotonok nyelvén”. Hogyan kapcsolható a fotonok nyelve Csontváry művészetéhez?

Ez a cím a történeti-művészettörténeti tények és a mai, kortárs technológiai megközelítés összekapcsolásából született. A cél az volt, hogy ne egy egyszerűen csak látványos immerzív show jöjjön létre, hanem valami olyan, ami valóban sok mindent elmesél Csontváry életéről, alkotói létéről, művészethez való viszonyáról. Csontváry a Napút festőjeként vonult be a művészettörténetbe, mivel ő a fényjelenségek és -hatások festészeti átültetésével foglalkozott. Ha ezt mai nyelvre lefordítjuk, akkor a fotonok világát térképezte fel. Így kapcsolódik össze Csontváry festészete a digitális fényvetítéssel.

Milyen nehézségeket okoz egy ilyen kiállítás létrehozása?

A legnagyobb kihívás az volt, hogyan lehet festészetet bemutatni egy olyan térben, ahol valójában nincsenek fizikailag festmények. Itt minden a képek szétbontásáról és újraépítéséről szól, és ezt egy dokumentumfilm-szerű élményként éli át a látogató. Komoly kihívást jelentett például, hogy hogyan lehet egy kétdimenziós festményt „körvetítéssé” alakítani, és a tér egészét bevonni az élménybe. Ez egy új nyelvezet, egy új műfaj. Éppen ezért viszont, mivel nem csak festmények és szöveges táblák láthatók a térben, sokkal intenzívebb élményt nyújt. Az immerzív tér „beszippantja” a látogatót, szinte egyfajta dokumentumfilmként működik, ahol Csontváry saját szövegei adják a narrációt. Ez az élmény erőteljesen beleéghet az emberbe, és talán így értőbb szemmel nézik majd a festményeit is.

Ezen a kiállításon nem csak Csontváry művészete jelenik meg, hanem mondhatjuk, hogy kortárs művészeké is, akik létrehozták ezt az audiovizuális élményt.

Félve, de talán mondhatjuk, hogy igen, ez így igazából két alkotás: egyrészt Csontváry munkáit látjuk, másrészt a kortárs digitális művészek munkáját. A csapat kifejezetten intermédiás megközelítést alkalmazott, ami tudatos döntés volt. Ez szükséges volt ahhoz, hogy a sokdimenziós vetített térben hiteles és erős művészi tartalom jöjjön létre. Emellé a művészek úgy léptek oda, hogy nem rivalizálni akarnak Csontváry művészetével, hanem a saját eszközeikkel megmutatni, hogyan lehet ilyen módon bemutatni egy klasszikus festőt. Ez nagyon érdekessé és egyénivé teszi az egész produkciót.

Hogyan alakul Csontváry népszerűsége ma és hogyan járulhat hozzá egy ilyen kiállítás ahhoz, hogy még többen megismerjék?

A Csontváry-kultusz már a hetvenes években elérte a csúcsát. Az új generációk számára azonban új formákban kell újra bemutatni – és erre egy ilyen vetített tér kiválóan alkalmas, még akkor is, ha ez nem egy kimondottan edukatív projekt, hanem sokkal inkább egy művészeti interpretáció. Az itt látható tartalom Csontváry önértelmezésének képi kiegészítése. A fő narratíva kronologikus, az ő idézeteire épül, a külső képernyőkön megjelenő életrajzi adatokkal kiegészítve. A cél nem a történet újraírása volt, hanem annak vizuális illusztrációja. Számos olyan dolog vizualizálódik itt a festő életéből, amit eddig nem lehetett egy átlagos kiállításon megmutatni. Ilyen például a szegedi árvíz élménye, ami szinte kézzelfogható a néző számára, a hanghatások és az ábrázolásmód teljesen más nyomot hagyhat bennünk.

Csontváry életét számos mítosz övezi. Mondhatjuk, hogy a festő történetében több a mítosz, mint a valóság?

Igen, sok mítosz övezi, amit részben ő maga is épített, részben a későbbi kultusz tett hozzá. A valóság az ő esetében gyakran nem igazolható: hiányoznak a jegyzetek, vázlatok, hiteles dokumentumok. Ezért a történeti rekonstrukció kicsit olyan, mint egy ókori civilizáció megfejtése: töredékekből kell összerakni valamit, ami talán sosem lesz teljes. Nagyon nehéz, nincsenek jegyzetek, nincsenek vázlatok, amik segítenek a képek azonosításában, vagy valamilyen plusz támpontot adnának. A visszaemlékezések eléggé darabosak, és nagyon nehezen visszafejthető belőlük, hogy mi a valóság, és mi nem. Az ő festői időszakából egészen minimális információ van első kézből, és ezt a hiányos mozaikot kell rakosgatni, nem úgy, mint például a századfordulós magyar festőknél.

Ezek szerint lehet még Csontváry életéből újabb és újabb információkat felfedni?

Igen, mindig vannak új próbálkozások, új vizuális értelmezések. Csontváry mítosza él, és talán pont az olyan élmények révén kerül egyre közelebb a fiatalabb nemzedékhez is, mint amit a CODE-ban láthatunk.