Hangokból szőtt téli mese – A jégbarlang éneke című előadásról Szántó Viktóriával beszélgettünk

A jégbarlang éneke című immerzív zenés mesejáték a CODE és a Kabóca Bábszínház

közös produkciója. A meghitt családi történet a CODE hatszögletű terében, a Hexagonban kel életre és egy mesés utazásra kalauzolja a közönséget a téli csodavilágon át.

A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettesét kérdeztük.

A bábszínházi világában bevett hagyománynak számít, hogy az ünnepkörökhöz lazán kapcsolódva kínáljunk programokat, így több hasonló előadás-koncepció is volt már a színház tarsolyában korábban. Ladányi Andrea, a művészeti vezetésünk tagja, Kossuth-díjas, érdemes művész rendezi a darabot, de a vizuális koncepcióért és a koreográfiért is ő felel. Vele kapcsolatban fogalmaztuk meg, hogy művészi munkássága jól illeszkedne a CODE Hexagon teréhez és az immerzív térérzékeléshez. Így született meg ez az innovatív művészeti koncepció.

Veszprém város bábszínházaként sokat jelent a Kabóca számára, hogy a CODE ezzel az együttműködéssel megelőlegezte nekünk a bizalmat. Emellett nagyon szép kezdeményesnek gondolom, hogy veszprémi társintézmények közösen hoznak létre produkciókat, amelyekből mindenki tud egyénileg és intézményi szinten is gazdagodni. Ezek az összefogások mindenképpen hasznos tapasztalattal szolgálnak mindannyiunk számára, talán a jövőre is tud majd elegendő muníciót adni. 

Igen, 7-12 éves gyerekek szerepelnek a mesejátékban, amely egyébként szintén Andrea ötlete volt, hiszen ő korábban sokat dolgozott gyerekszereplőkkel más előadások során. A Kabóca Bábszínház művészeti vezetése számára is kifejezetten szimpatikus koncepció volt, hogy az alkotói stábban a nemzetközileg elismert művészek mellett gyerekek is szerepet kapnak, akik testközelből ismerhetik meg a munkafolyamatot. Gyönyörű volt azt látni és megtapasztalni, hogyan dolgozik Andrea és Lili a gyerekekkel. Már a casting folyamán is az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a jelentkező gyerekek rendelkezzenek művészeti érdeklődéssel, hiszen egy ilyen produkció hatalmas tanulási lehetőséget jelenthet nekik. 

A szervezés részét tekintve a gyerekekkel való közös munka a logisztika szempontjából okozott nehézséget, hiszen 13 gyerekszereplő iskolai és magánéletét kellett összefésülnünk a próbák miatt. A szülőkkel való kapcsolattartás és a bizalom kiépítése is komoly feladatot jelent egy ilyen folyamatban, hiszen a gyerekek önállóan vesznek részt a próbákon, nincs szülői segítségük. Nem feltétlenül evidens mindenki számára, hogy teljes nyugalommal rábízhatják gyermeküket szakembereinkre, hiszen munkatársaink fejlődéslélektani szempontból is tudják, mennyire terhelhetők a kicsik. 

Bizony, mivel ebben az esetben nem egy féléves folyamatról beszélünk, a gyerekeknek mindössze pár napig volt lehetősége a Kabóca Bábszínházban próbálni. Ez idő alatt maximális koncentrációt kértünk tőlük, és szerencsére tökéletesen teljesítették az elvárásokat. Ettől függetlenül arra nem volt elég időnk, hogy az egyéni képességek feltérképezése után álljon össze a produktum: ebben az esetben már előre adott volt a művészi koncepció, és ehhez az elképzeléshez kerestük a megfelelő adottságokkal bíró gyerekszereplőket. Azt fontos kiemelni, hogy Andreának különleges tehetsége van a színházi közösség összekovácsolásában, amelyet a közös munkánk során már számos alkalommal megtapasztaltunk. Csodálatos volt látni, hogy ez a gyerekeknél is abszolút működött. Első nap még nagyon félénknek tűntek, de a második nap végére már mondhatjuk, hogy örök barátságok születtek a gyerekek között. Biztos vagyok benne, hogy ezek a pillanatok és Andrea alkotói energiája, mellyel mindenki felé fordul, az előadás során is érződni fognak. Az a különleges folyamat, miszerint analóg módon működünk az immerzív digitális térben már a tervezgetés alatt mindenki számára inspiratív kihívást jelentett. 

A szöveg Markó Róbert tollából született, akinek lenyűgöző népmesei műveltsége van, jelenleg is doktori tanulmányait végzi és a témában írja disszertációját. A jégbarlang éneke történetéhez több nemzetközi mese adott inspirációt, illetve felismerhetünk benne olyan gyakran visszatérő toposzokat, mint a jeges világ, a gonosz királynő, a jégbarlang, a három kisgyerek és a három különböző próbatétel. A mese Für Anikó hangján szólal meg az előadásban, az ő előadói kiválósága is gazdagítja a produkciót.

Azt már több animációs film tekintetében is megtapasztalhattuk, hogy gyakran több felnőtt ül be a moziba, mint gyerek, mert ők is ugyanúgy, sőt néha jobban szórakoznak, mint a gyerekek. Egy színházi előadás kapcsán is fontos több szinten kommunikálni: nagyon finom és érzékeny munka megtalálni annak a tökéletes arányát, hogy az adott szituáció és üzenet olyan legyen, amely a gyerekek és a felnőttek számára is azonosulási pontokat kínál. Nagy felelősség ezt a munkát elvégezni. Személy szerint nagyon hiszek abban, hogy ez akkor működik jól, ha pont a jópofaság kedvéért nem rekesztjük ki a gyerekeket egy pillanatra sem. 

Nagy rajongója vagyok az immerzív színházi élményeknek, amelyekre az országban több helyen, és szerencsére már Veszprémben is van példa a CODE helyszínén. Azért is szeretem az immerzív tereket, mert az én ideális színházamban a néző szabadon van engedve. Még csak azt sem feltétlenül várom el tőle, hogy csendben üljön és nézzen az előadás során, meg tudom neki engedni azt is, hogy be- és kikapcsolódjon a történetbe. A CODE-ban ugyan klasszikusabb módon kezeljük most a teret, hiszen lesz egy gondolatban elválasztott nézőtér és játéktér, de kifejezetten izgalmas lesz megtapasztalni, hogy ennyi inger mellett milyen módon vonódik be a közönség. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a különböző korosztályok minden bizonnyal máshogyan fogják megélni az élmény komplexitását.